ÁLMOK​

Kék pillangók..

..fény szűrődött át a poros ablakkereten keresztül. Meleg és hívogató. Felemelkedtem a nyirkos kőpadlóról, prüszkölve áttörtem a megtépett faajtót, majd kibukdácsoltam az utcára. Az aranyló fény lepte poros földúton néhol felsejlett a macskakő, melyet már legyőzött az idő és valami annál is nagyobb, hatalmasabb erő. A kihalt utcán a természet apró túlélői játszadoztak a fényben, várva a megújulást, az idő gyógyítását. Talán napok, hetek, hónapok telhettek el azóta, hogy nem emlékszek semmire, mint egy téli álom, csodálkoztam rá a megszokott, romokban heverő mégis megújulni vágyó világra. Ijedten rezzentem össze, mikor mellém ért néhány sötét, keverék kutya, ösztönöm magam elé rántotta kezeim, de addigra már átszaladtak egy távoli kőkapun. Elmerengtem a lépteik nyomán felverődött poron átszűrődő fények furcsa játékán, majd újra meglepődtem ahogyan leülepedett és a kapualj alatt egy északi kutyafajta sziluettje kezdett körvonalazódni. Világos bundáját barnás árnyalat szegélyezte, tekintete mélyrelátó és határozott volt. Engem figyelt. Összerezzentem. Átjutva tekintetén kezdett felelevenedni a múlt, arcok, mozdulatok, pillanatok. Minden egyes kép fájdalmasan hasított mellkasomba, kezdtem összegörnyedni, de ő ott állt, erősen és büszkén, példát mutatva a jelen és jövő felé. Követnem kell őt. Hiszen eddig ő követett, hű társam volt a világ megváltozása és a kívülálló, értelmetlen harcok során. Elfordította fejét és elindult. Minden egyes lépéssel én is közelebb kerültem válaszaimhoz, a megértéshez. Tudtam a nevét. Egyre gyorsabban törtek fel az emlékek és eredtek meg lábaim az egyetlen lény után, akiben megbízhatok, akire az életemet rábíznám. A kötelék egyre csak erősödött a hihetetlen felé.

 

​Egy sikátor előtt megállt, majd eltűnt árnyékában. Követtem. A szűk utca nem volt hosszú és néhány árnyékos lépés után újra odasütött a nap, megvilágítva a poros, világos macskakövet. Shenga (mert ez volt a neve) az árnyékból kilépve hirtelen apró kék pillangókká változott, melyek röpködve, bukdácsolva újra visszatértek egy kis bogáncsszerű magas bokorra. Mikor közelebb értem, újra játékosan felröppentek, megcsillantva kékes szárnyaikat, majd könnyedén vissza. És újra, akár a víz hullámzása, tudtam, hogy itt van dolgom. Két ajtó volt előttem, az egyik balra a fényben, a másik az utca végén az árnyékban várakozott.. odasétáltam és a sötétben benyitottam a poros faajtón. Egy könyvtár tárult elém. Utoljára visszanéztem a fényen keresztül a kisutca bejáratához, ahol ott állt, újra Shenga, szótlanul és rejtélyesen.. Megindultam befelé és leemeltem a polcról egy könyvet. A súlyos kötetre nézve zavar fogott el, és sejteni kezdtem, hogy mit találok benne... a jövőm pillanatképeit. Most, csak rajtam múlik, hogy belenézek-e.. visszafordultam a poros ajtó felé, nem akartam tudni. Ekkor milliónyi kis kék pillangóra foszlott szét a könyv akik játékosan szálltak mindenfelé..

​​